Arany János azt írja egyik – Kosztolányit is elbűvölő – versében, hogy „…emlék minden legkisebb hely”. Nos, ezt a magam számára úgy módosítottam, hogy számomra minden legkisebb hely élmény és emlék. Ennek a kettőskönyvnek (amely Fábián István barátommal immár másodszori közös öröm-könyvünk), a rám eső részében különféle műfajú írásokat gyűjtök egybe: feljegyzéseket, esszéket, verseket, prózákat és vélelmeket, tehát emlékezéseket. Szerepelnek köztük korszakfordító nagy írók, Petőfi, Kosztolányi, Tandori, Kafka, Mirko Kovac – ők vakmerő vonásaikkal, egymástól függetlenül bár, de megtépázták az irodalomról korábban bennem élő elképzeléseket. Aztán, ahogy lenni szokott, olyan szobák ajtajait nyitották meg előttem, amelyekben világirodalmi íróasztalok álltak. Pályatársaim és barátaim is helyet követeltek e kis kötetben, mert művészetük – és személyiségük – sűrű fénye érzékenységem változó pillanataiban sokat jelentett nekem. Minden élmény, minden legkisebb hely, amelyet tőlük kapok, úgy érzem, olykor a saját, szerény irodalmi kísérleteimmel, és saját szellemi céljaimmal ér egybe. Mert olvasmányélményei hosszú kezdetén az embert az irodalom semmivel sem összemérhető varázsa vonja magához, majd egész életére odaköti, ha egyszer is rálelt az eltéphetetlen szálra a maga olvasó énje és az önmaga számára felfedezett író között. Igen, minden legkisebb hely számít. Ez ad értelmet az olvasásnak, írásnak. (Mohai V. Lajos)