Kovács Dezső

Magyar táncok 2.0

Új kötetében színészportréiból nyújt át egy csokornyit a szerző – a magyar színház emblematikus alkotóiról, Haumann Pétertől Törőcsik Mariig, Keresztes Tamástól Pálffy Tiborig. Kritikái, esszéi főként a kétezer-tízes évek előadásairól tudósítanak, magyarországi és határon túli műhelyekről, Kolozsvártól Sepsiszentgyörgyig. A válogatás nem kínál átfogó összegzést, csak szubjektív krónikákat. Egy néző impresszióit, aki sokféle érzéki-intellektuális élményt szeretne megosztani olvasóival.

És Gyenes Judith monológjából szárba szökkent, testet öltött, felröppent a forradalom kék madara; ha lehet ilyet mondani, a forradalom lelke; hogy mondja, csak egyre mondja, amit valakinek muszáj elmondani, továbbmondani, hogy az utánunk jövők is megismerhessék az igaz történeteket, az igaz történeteinket.”

„És akkor tán illendő megcéloznom a színireferensi módit is, még mielőtt valaki az orromra koppint, hogy hékám, ez itten nem kritika, hanem valami szubjektív izé, tessék már rendesen elmondani, hogy hol, merre, hány méter és meddig.”

Kovács Dezső 1956-ban született, Csornán. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát. 1981-től 2016-ig a Kritika kulturális folyóirat rovatvezetője, szerkesztője. 2014-től az ART7 művészeti portál alapító főszerkesztője.

Kötetei:

Rejtőzködő legendárium. Fejezetek egy kultúrpolitikus sorstörténetéből. (Társzerző, társszerkesztő.) Szépirodalmi – Szemtanú Kiadó, 1990.

Bohóc a manézsban. Színházi írások. Tandem Grafikai Stúdió, 2008.

Kovács Dezső Magyar táncok 2.0 borító

2023

L’Harmattan-Könyvpont

ISBN 978-963-646-000-6

276 oldal

kartonált

színház, kritika, esszé

Könyvbemutatók:

2023. június 14., Nyitott Műhely

…………….

2023.  szeptember 21.,  Írók Boltja

A kötetet bemutatták: Szabó B. Eszter, Sztarenki Pál, Lőkös Ildikó, Kovács Dezső, Benedek Róza Muriel.
Közreműködött Schubert ‘MedveCukor’ András, klarinét

Kapcsolódó anyagok:

2023 június – Könyvhét

Kovács Dezső, Fábián István (a könyv tervezője) és Mohai V. Lajos

Kovács Dezső, Fábián István és Mohai V. Lajos a 2023-as Könyvhéten
2023 könyvhét kovács dedikálás
Kovács Dezső 2023 könyvhét