Bodrogi Csongor

Még mosolyog a rég letűnt fény

Tanulmányok, esszék és kritikák Kosztolányiról és másokról

Kik azok, akik örömmel és haszonnal forgathatják ezt a könyvet?
Egyfelől néhány irodalomtudós, illetve irodalomkritikus, akik mindenekelőtt Kosztolányiról, de egy-egy kortárs műről is lelhetnek benne néhány új vagy meglepő értelmezési szempontot. Másfelől, és remélhetőleg ők lesznek többen, azok az irodalomszerető emberek, akik szeretnek véleményeket olvasni könyvekről – újakról, régiekről –, szeretik saját olvasmányélményeiket másokéval összevetni, adott esetben tágabb kontextusba helyezni, és nagyon szeretnek beszélgetni. E kötetet forgatva kedvet kaphatnak egy-egy regény vagy verseskötet elolvasásához, aztán visszatérve a szerző értelmezéseihez, bátran vitathatják vagy megerősíthetik ezeket, és örömmel elgondolkodnak szavain akkor is, ha nem értenek egyet velük.

Bodrogi Csongor (1981)
Az ELTE magyar–német szakán végzett bölcsész és tanár. Számos blog írója, a Szófa irodalmi portál szerkesztője és állandó szerzője. Tanulmányai, versei, kritikái, esszéi és műfordításai jelentek már meg folyóiratokban. Ez az első önálló kötete.

Bodrogi Csongor Még mosolyog a rég letűnt fény borító

2023

Könyvpont

ISBN 978-615-5436-47-5

290 oldal

kartonált

irodalomtörténet, kritika, esszé

Könyvbemutató

2023.  május 23.,  Írók Boltja

A szerzővel beszélgettek:

Vörös Viktória a Szófa kritika rovatának vezetője, tanár és költő. Első verseskötete Arcod kirajzolja a szelet címmel jelent meg a Hét Krajcár Kiadónál.

Mohai V. Lajos, József Attila díjas irodalomtörténész, esszéista és költő, több mint húsz önálló kötet szerzője, az art7 portál főszerkesztő-helyettese.

Fölléptek az eseményen ezenkívül az Esztergomi Színjátszókör tagjai: Bujdos Rozália, Marosvölgyi Gergely, Mészáros Panna és Müller Mátyás.

Az Írók Boltja sikerkistáján júniusban (7. számú 6. hely)
Bodrogi Csongor dedikál 2023 Írók Boltja
Dedikálás az Írók Boltjában
A könyv néhány szereplője: Esterházy Péter, József Attila, Szegedy-Maszák Mihály, Robert Musil, Gottfried Benn, Ulrich Alexander Boschwitz, Csáth Géza, Johann Peter Eckermann

2023 június Könyvhét

Kovács Dezső és Bodrogi Csongor 2023 könyvhét
Kovács Dezsővel a Könyvpont standján