Chrétien de Troyes, (1140 körül – 1190 körül), francia költő, aki öt Artúr-regény szerzőjeként ismert: Erec; Cligès; Lancelot, ou Le Chevalier à la charrette; Yvain, ou Le Chevalier au lion; és Perceval, ou Le Conte du Graal. A Szent Eusztáz legendáján alapuló Guillaume d’Angleterre című nem-arthúri mesét szintén Chrétien írhatta.
   Chrétien életéről keveset tudunk. Úgy tűnik, gyakran megfordult Marie de Champagne grófnő udvarában, és talán Angliában is járt. A népnyelven írt meséi Wace Roman de Brut (1155) című művének franciaországi megjelenését követték, amely Monmouthi Geoffrey Historia regum Britanniae című művének fordítása, és amely bemutatta Britanniát és az Artúr-legendát a kontinentális Európában. Chrétien románcait más francia költők szinte azonnal utánozták, és a következő évszázadok során gyakran fordították és adaptálták őket, miközben a románc mint elbeszélési forma tovább fejlődött. Erec például a 14. századi Sir Gawayne és a Grene lovag című költeményhez szolgáltatott anyagot.
   Chrétien románcai a különálló kalandokat jól összefogott történetté ötvözik. Erec az engedelmes feleség története, aki a férje iránti szeretetét azzal bizonyítja, hogy nem engedelmeskedik annak parancsainak; Cligès a kényszerből kötött házasság áldozatáé, aki halált színlel, és új, boldog életre ébred szerelmével; Lancelot, a szerelem istenének és uralkodó úrnőjének, Guinevere-nek, Artúr főurának feleségének szolgalelkű szeretője, Lancelot túlzó, de talán parodisztikus feldolgozása; Yvain, egy ragyogó extravagáns mű, amely az özvegyasszony és férje gyilkosának túlságosan elhamarkodott házasságának témáját ötvözi az új férj bukásának és végső helyreállításának témájával. A Perceval, amelyet Chrétien befejezetlenül hagyott, a Szent Grál vallási témáját egyesíti a fantasztikus kalanddal.
   Chrétien volt a kifinomult udvari romantika kezdeményezője. A korabeli retorikában mélyen jártas, a szerelmet kazuisztikusan és humorosan távolságtartóan kezelte, a folklór témáit és a szerelmi helyzeteket egy artúri kalandvilágban egyesítette. Művei iránti érdeklődés, amely eleinte a folklórforrásokra összpontosított, a 20. század folyamán szerkezetükre és elbeszéléstechnikájukra terelődött.