Sirin mama nyugati hadjárata, avagy egy istennő születésének csodás története

Kínai nyelvből fordította, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta: Sárközi Ildikó Gyöngyvér

„A könyv, amelyet az olvasó a kezében tart, egy nomád kislányról, Sirinről szól. Ez a kislány egy ősöreg halhatatlan segítségével csodás képességekre tesz szert, majd hadba vonul szülei helyett, hogy legyőzzön három, a füves sztyeppék törzseit sanyargató rablóvezért. A rablóvezérek fölött aratott győzelmével azonban története nem ér véget. Sirin ugyanis vállalja, hogy a korábban elrabolt, de a harcok során kiszabadított gyermekeket hazajuttatja szüleikhez. Így nyeri el a Sirin mama megtisztelő nevet és válik egy Kínában élő maroknyi nép, a sibék imádott istenségévé: a gyermekek és a családok oltalmazójává. A könyv tehát egy istennő születésének története, amely egyben a sibék ránk hagyott szellemi kulturális örökségének is része.”
Sirin mama nyugati hadjáratának elmesélése egy északkelet-kínai sibe embernek, He Junyounak (1924–2012) köszönhető. Sárközi Ildikó Gyöngyvér bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátott fordítása az ő örökségét önti formába magyar nyelven. A fordítás különlegességét az adja, hogy Sárközi Ildikó Gyöngyvér etnológusként több mint fél évtizedet töltött el Kínában, a sibék lakta vidékeket járva; és bár az öreg mesemondóval nem találkozhatott, több helyütt látta a Sirin mamának bemutatott áldozások módját és hallotta a róla szóló történeteket. Fordításában is azt a hangulatot igyekezett megidézni, ahogyan ő maga megélte e találkozásokat.

Sárközi Ildikó Gyöngyvér a BTK Néprajztudományi Intézet tudományos munkatársa, a KRE BTK Keleti Nyelvek és Kultúrák Intézete Kínai Tanszékének egyetemi adjunktusa. A kínai sibék között 2010 óta folytat terepmunkákat. Fő kutatási területe a nemzetépítési és az örökségesítési folyamatok vizsgálata.

141 sirin mama_borító

2022

PNEKAT–L’Harmattan–BKNI–Könyvpont

ISBN 978-615-5436-41-3

168 oldal

kartonált

antropológia, néprajz, irodalom