Régi és új versek, amelyek a tér és az idő, a valóság és az illúzió, fény és árnyék átjáróit kutatják. Orosz István, a grafika mestere költőként egyesíti a látvány és a nyelv világát. Ahogy képeiben a perspektívák játéka a tér új dimenzióit nyitja fel, úgy szavai is egyszerre tükrök és ablakok – a belső és a külső világ közötti átjárók. Ezek a versek időn és téren átívelő, mélyen filozofikus utazások, amelyek egyaránt bebolyongják az antik hagyományok és a modern metafizikai kérdések világait.

Orosz István versei a valóság üledékei alatti rejtett mintázatokat kutatják – az emlékek, álmok és tükröződések szövevényében, amelyben minden sor váratlan, és minden vers egy új, ismeretlen térkép.